Filmek

Resident Evil: Extinction

Vajon mit rejt a harmadik Kaptár mélye?

Már láttuk, hogy hogyan lehet egy egészen jó filmet a Resident Evil alapjaira építeni, és hogy hogyan lehet ugyanezt elrontani. Most pedig készülőben a következő rész, amit immár szinte mindenki vegyes érzésekkel vár.

Mint mindig, egyelőre nem lehet sokat tudni a filmről. Adva van egy csinos színésznő, nevezetesen, Ali Larter, aki majdan Claire-t fogja alakítani, valamint egy elismert énekesnő, Ashanti, aki ezúttal filmszínészi tehetségét csillogtatja meg előttünk. Valamint a hírek szerint újabb szereplők tűnnek majd fel a filmben, mint mondjuk Albert Wesker vagy épp Chris Redfield, Claire bátyja. Ezúttal a helyszín Nevada sivatagos vidéke lesz, ahol ismét Alice veszi majd kezébe az események alakítását, a fent említett szereplők közreműködésével. Eddig lényegében ennyit lehet tudni a filmről, valamint azt, hogy ezúttal a Codename: Veronica című nagysikerű Resident Evil részből fog elemeket kölcsönözni.

Nos, a fentiekre eddig megint csak azt lehet mondani, hogy ígéretesen hangzik, de hogy az is marad-e, vagy megint csak fejünket csóválva hagyjuk el a nézőteret a premier után, az már csak a készítőkön múlik. Hiszen megvan a lehetőségük, hogy a film második részének nyomvonalát követve Alice-ból immár valóságos mindenható csodalényt varázsoljanak, aki szükség esetén visszafelé kezdi forgatnia a Földet, vagy épp érzéki forró leheletével elolvasztja az Antarktisz jégtábláit. De ugyanakkor akár megalkothatnák az első rész borzongató világát is. Árnyak között csoszogó zombikkal, kiéhezetten leselkedő undorító szörnyekkel, egy csavaros történettel, és az életükért küzdő szereplőkkel, akikre minden sarkon a megtestesült horror vár.

Az, hogy a film készítői melyik utat választják, még nem derült ki, bár egyelőre még több akciót és erőszakot ígérnek, ami szerintem semmi jóval nem kecsegtet. Mindenestre mindenkinek azt tudom ajánlani, hogy azért csak legyen optimista, és reméljük együtt, hogy ezúttal valami olyat kapunk, ami méltán viseli a Resident Evil címet.

OLVASÓI HOZZÁSZÓLÁSOK

Vélemény nyílvánításhoz kérlek jelentkezz be, vagy regisztrálj
csaba0728
csaba0728 #15

a végéböl itélve lehetne 4. része is.

csaba0728
csaba0728 #14

háát gyerekek nem rossz a film de nem is jobb mint a ketö/1:27 perces/

waxx
waxx #13

remeltem is. :) gondolom a bevezeto meg akkor irodhatott, amikor nem volt.

Sügi
Sügi #12

waxx tudjuk,hogy van trailer :)

waxx
waxx #11

kb. Ali Larter az egyetlen dolog, amiert meg fogom nezni az Extinctiont... ..amugy mar egy ideje van trailer is.

William Birkin
William Birkin #10

Idén szeptemberben. Azt hiszem többet nem tudni még.

csaba0728
csaba0728 #9

megjelenés mikor várható?

Rain
Rain #8

Képregényt csinálsz? Az tök jó,én szívesen elolvasnám. NEm rakod majd fel a netre?

TidusX
TidusX #7

Még arra leszek kíváncsi, milyen képességei lesznek! Mert tudnom kell a képregényemhez

TidusX
TidusX #6

Én remélem, Chris és Jill is bene lesz. Jó lennének új szörnyek, olyanok is, amik nem csak a játékban vannak. A helyszínek is érdekelnének. Alice figurája nagyon bejött!

Claire Redfield
Claire Redfield #5

az interneten olvasható szereposztásokban se Jill, se Chris nincs feltüntetve, viszont pár hete még ott voltak. (ez kb így havonta változik, Jill hol ott vana listán, hol nincs )végül is sztem egyikük sem lesz...

Rain
Rain #4

Nemrég láttam egy cikket és azt olvastam hogy Jill benne lesz a filmben. A cikk tök jó de szerintem is Alice már tulzottan "mutáns,,4Ugymond.:(

Konoko
Konoko #3

Remélem jó színészt választanak Wesker szerepére! :)

Carlos Oliviera
Carlos Oliviera #2

Hát a sztori elég sovány!Ettől függetlenül a cikk jo!Alice tul csodás lény lett szerintem...ez részemről tulzás...Jill talán benne lesz...?Ez egy kis pozitivum!...

Claire Redfield
Claire Redfield #1

Csak annyit fűznék hozzá, hogy a Chris Redfield nem lesz benne legalábbis sehol nem írják már... ez valószínűleg csak amolyan pletyka volt. Jillről meg nem tudni... nemrég Wikin írták h kilépett a projektből, de most megint ott a neve a confirmed cast között... :S viszont imdb-n nyoma sincs.

Ferdőződj meg Te is!