10 éve Resident Evil

10. születésnapjukat ünneplik zombiéknál

biohazard-10-p01.jpgBizony, sok víz lefolyt már a Dunán, mióta először nézhettünk szembe az Umbrella teremtményeivel a Spancer birtokon. Hogy egészen pontosan mekkora folyadék mennyiségről van szó, azt nem sikerült kiszámolnom, az viszont biztos, hogy ezen esemény kerek 10 éve történt. Ez alatt az idő alatt a Resident Evil mit sem veszített fényéből és hírnevéből. Lehet, hogy voltak gyengébb részek, lehet, hogy voltak hosszabb várakozások, de a Capcom még mindig képes azt a borzongást nyújtani, mint egy évtizeddel ezelőtt.

A Biohazard, ahogy Japánban hívják kedvenc zombis játékunkat, mindig is híres volt a nagy ötletekről és a korszakalkotó újdonságokról.

Biohazard 10 Így a játék fennállásnak 10. évfordulóján sem valami már jól beválttal kedveskedett a Capcom az elvetemült fanoknak, hanem inkább valami rendhagyó ajándékkal. Az évforduló örömére ugyanis a cég egy speciális bélyegkollekciót bocsátott forgalomba. Az igen mutatós bélyegeken a játék ismertebb szereplőinek képei kaptak helyet, mint mondjuk az első rész két főhőse Jill és Chris, vagy a zöldfülű Rebecca. Emellett a kis papírlapokon feltűnnek még az időnként komoly fejfájást okozó ellenfelek is. A bélyegek amellett, hogy igen mutatósak, levelek célba juttatására is alkalmasak. Bár ezen tulajdonságukat előre láthatóan nem sokan fogják kihasználni, hiszen 3200 Yen-ért az ember nem szívesen levelezget. Sokkal inkább hozzálát a bélyegek mellé kiadott kis könyvecske megszerzéséhez.

Véleményem szerint a rajongók felé kiváló ajándék a fentebb említett kollekció. Olyan, mint a játék bármelyik része. Egyedi, érdekes és új. Ezek után már csak azt kívánhatjuk cserébe a Capcomnak, hogy még sok szép ilyen évtizedet hagyjon magam mögött a RE sorozattal, ami alatt bőségesen ellátnak majd minket húsra éhes, szuvas fogú zombikkal.