Érdekességek az Indiana Jones 5-ről

Harrison Ford ötödszörre is szeretne a régész professzor szerepébe bújni, hogy ismét egy feledhetetlen kalandot mutasson be a műfaj kedvelőinek. Több szereplő is visszatérhet, akik a negyedik részben játszottak.

Indiana Jones

Indiana Jones karaktere szinte egybeforrt Harrison Ford nevével, és nem lesz ez másként az ötödik felvonásban sem, ahol ismét a jól ismert színész játsza majd a régész professzort. A hétvégén a CNN és a AccessHollywood munkatársai mikrofonvégre kapták a színészt, aki a következőt nyilatkozta:

"Nagyon örülnék, ha mindannyian megtudnánk egyezni, hiszen boldogan vennék részt a munkálatokban. George (Lucas) elmondta nekünk, hogy dolgozik valamin, és Steven (Spielberg) és én is alig várjuk, hogy végre meglássuk, mi is kerül ki a kezei közül."

Harrison állítása szerint még nem írt alá semmilyen szerződést, ám már tárgyalt néhány filmessel a készülő alkotásról.

Jól értesültek szerint a történet majd a Bermuda-háromszög rejtélyére helyezi a hangsúlyt, valamint az ötödik részben is visszatér az előzőben megismert Shia LaBeouf is, aki ismét a professzor fiát fogja alakítani. Frank Marshalll producer szerint a forgatás kezdetére még várnunk kell, hiszen 2011-ben még nem kezdenek neki a munkálatoknak.