Harry Potter és a Halál Ereklyéi 1. rész - Korai értékelések

Világszerte több helyen is lezajlott a Harry Potter és a Halál Ereklyéi első részének sajtóvetítése, és az első, részleteket mellőző értékelések szerint nagyszerű két és fél órában lesz része a rajongóknak.

Harry Potter

A szerencsésebb újságírók már megtekinthették a Harry Potter befejező epizódjának első részét, amelyről egyelőre nem írhatnak kritikát, ám benyomásaikat elmondhatják a filmmel kapcsolatban. Az első, nem hivatalos értékelések szerint egy cseppet sem kell aggódni a rajongóknak, hiszen a film hajszálpontosan követi a könyv történetvezetését, csupán néhány kissebb változtatást kellett eszközölni a készítőknek. Az újságírók szerint a két részre bontott alkotás sokkal jobb, mint az előzőek, hiszen nem siklanak át fontos jelenetek felett, hanem lassan bontakozik ki a történet, így a néző teljesen részesévé válhat a cselekménynek. A stáblista megjelenésekor egyöntetűen azt mondták, hogy remek filmet hoztak össze, és már alig várják, hogy jövő nyáron mozikba kerüljön a Halál Ereklyéi második felvonása, amelyben végleg lezárul az ifjú varázsló története.

Már nekünk sem kell sokat várnunk, hogy idehaza is mozikba kerüljön a sokak által várt alkotás, amelyben elérkezik a végső harc ideje, és kedvenc varázslónk összecsap legnagyobb ellenségével, Voldemort-tal. A hazai premier november 25-én esedékes, utána pedig kritikával is jelentkezünk.