Impresszum helyett

Belegondoltatok már, hogy mi történik akkor, mikor túl sok információ zúdul ránk egyszerre? Engedjétek meg, válaszolok helyettetek. Semmi, az égvilágon semmi nem történik. Miért? Mert ez, nap mint nap, megtörténik velünk, csak egyszerűen nem vesszük észre. A hétköznapi rutin, a rohanás, néha elfeledteti velünk azt, hogy kik is vagyunk valójában. Hogy mindannyian emberek vagyunk.

Fura egy bevezető tudom, de máris megmagyarázom, türelem.
Nos a Resident Evil Magyarország honlapján, tálán fura ez az emberséges téma, hiszen minden nap élőhalottakkal és szörnyekkel „találkozunk", de mi rossz származhat abból, ha kivételt teszünk néha? Véleményem szerint semmi, hiszen egy ilyen kivétel alkalmával született meg a Túlélők közössége is. Ezen közösség tagjainak szolgálunk újabb és újabb információval, mind játék és mozi terén is. Valamit, ne felejtsük el, fő érdeklődési körünket, a zombi gyilkolást, és az umbrella megsemmisítésének tervét.

Vegyük csak sorba, itt van a leguljabb film, az Extinction. A film már a moziban van, és már jó pár jelenetét le is lehet tölteni az internetről. Ne, ne számítsatok linkre, csak semmi warez. J Mindössze azért mondom, mert nem lehet minden egyes rövid kis filmrészlethez, cikket írni, viszont, itt van már két külön vélemény, ami eléggé konstatálja, kinek is hogy tetszett a muvi.

Most következzen, a Resident Evil 5. része, ahol Chris Haitin próbálja megvédeni az életét, és kideríteni azt, hogy a szörnyűségek hátterében ki is állhat. Talán az Umbrella, vagy maga Albert Wesker, aki lehet, hogy a Leon orra elől Spanyolországban elhalászott plágával kísérletezik? A kérdésre a választ magam sem tudom. Ezek csak pusztán találgatások. Miután bemutattunk nektek két trailert a közelgő játékról, a Capcom beszüntette egy rövid időre ismét az információkat erről a részről.
Ma is kutattam, hátha csurran cseppen valami apró kis hírmorzsa a játékról, de sajnos, nem jártam sikerrel. Kicsit elkeseredtem, hogy a magazinba nem kerülhet fel megint egy friss hír, de ekkor villámcsapásként hatott belém a felismerés, és megkérdeztem magamtól: mi lenne, ha egy kicsit, betekintenétek a kulisszák mögé? Egy éves lett ma az oldal, és úgy gondolom, ez elég jó alkalom arra, hogy elejét vegyük ennek a dolognak. Ezen felbuzdulva ragadtam tollat... vagyis szorgalmasan jártak az ujjaim a klaviatúrán, aminek következtében idáig jutottam. Mi már ismerünk titeket, hiszen lehetőséget nyújtottunk, hogy bemutatkozzatok a fórumon, a túlélők közősségének témáiban, aminek köszönhetően már betéve tudjátok egymás szülinapját, és keresztnevét. Engedjétek meg, hogy most mi fedjük fel kilétünket, engedjétek meg, hogy bemutassam a Resident Evil Magyarország Team tagjait.

A sort nem is olyan nehéz elkezdeni. Úri emberhez méltóan kezdem a hölgyekel.

Claire Redfield (Dóri)

A forum bájos, és kedves moderátora, aki helyére tud tenni mindent, és mindenkit, ha kell. Élő példa arra, hogy a kedves szavak is jó útra terelik az embert.
Ő az oldal első osztályú fordítója, aki a legtöbb játékban szereplő írásos dokumentumot, gond nélkül varázsolta nekünk le anyanyelvünkre. Mit ne mondjak, ha ő nincs, nos, akkor talán elég nehéz lenne megjósolni, hogy most hol tartanánk. 16 évesen megírta a Resident Evil Code Veronica X leírását, ami olyannyira jól sikerült, hogy ez nyomtatási formában is megjelent egy könyvben, a többi rész leírása mellett. Nem kis teljesítmény igaz? Íme egy igazi rajongó, erre nem is lehet mást mondani. Ajánlanám még mindenki figyelmébe az X- tension-t, amit szintén a kollegína írt, magyarázatot adva az egyes Resident részek olyan végleteire, ami a játékból kimarad. Igaz ez csak lehetőség egy variációra, de egy nagyon jó variáció. Gratulálunk hozzá, és hasonló alkotásokat várunk még.
Szomorú hír, de gondolom nektek is feltűnt, hogy a hölgy nem igazán jár mostanában a fórumra. Nem kell rosszra gondolni, a magyarázat egészen egyszerű. Claire a főiskolai start miatt, kivett egy hosszabb szabadságot.

Kedves! Mielőbb várunk vissza.

Nos folytatnám is a sort a „főnök nőjével". =D

Boop (Kriszta)

A Resident Evil szépséges és kiemelkedő grafikusa. Mit is értek ez alatt. Látjátok jobb oldalt a Fanstuff lógóját, amin Claire van? Vagy ha beléptek egy- egy Resi rész rövid ismertetőjébe, és föltekintettek a lap tetejére, észrevehető, hogy az adott részből összevágott képek milyen szépen illeszkednek egymáshoz. Viszont egyszerűbb, ha azt mondom, hogy pásztázzátok csak át az egész oldalt. Úgy szép, ahogy van, nem igaz? Ezt mind- mind Krisztának a munkája.
Kreatív ötleteinek köszönhetően, szebbnél- szebb borítók díszítik a rajongók által készített novellákat, ami így még jobban elnyeri a kedves olvasó tetszését. Az oldal, aminek színei és képei mögött a kollegína munkája, és nem kevés ideje rejtőzik meg.
Ha egyszer grafikusnak akarok majd állni, remélem, te leszel az oktatóm.


Azt hiszem, jöhetnek az urak. Kezdem is a sort, a főszerkesztővel.

Leon S. Kennedy (Miklós)

A főni, aki egyike a Resident Evil Magyarország alapító tagjainak. Figyelemmel kíséri a Capcom legfrisebb híreit, és bizton állíthatom, hogy a legújabb infó morzsákról, amik fontos lehetnek számunkra, első kézből értesít minket. Feladatai közé tartozik a munkatársak noszogatása. Persze ez csak tréfa a dolog nem igaz, illetve nem teljesen az. Komolyra véve a szót, idejét nem kímélve kiséri figyelemmel a forumot, és az oldalon való mozgást, betéve tudja a napi látogatóink számát, és hogy ki mihez és hogyan szólt hozzá. Kézi grafikus, amit előszeretettel alkalmaz az oldalon, hogy csak példával éljek, nézzétek meg az X tension- t, milyen szép a külalak, ez az ő műve, egyik a sok közül, amit kézzel rajzolt meg, majd géppel kreálta olyanra, amilyen.
Véleményem szerint kiválló emberismerő, hiszen ha ő nincs, ezt a cikket valószínüleg nem én írnám meg. Köszönöm a lehetőséget, és halkan mejegyezném a béremelés szót . =D

Most következzék a Főadmin.

Andrew Ashford (András)

Oldalunk másik alapító tagja, és a fórum adminisztrátora. Igazából, mondhatnám azt, hogy főadmin. Miért is? Nos Andrew minden újonnan regisztrált tagot felvesz msn-re, persze amennyiben az illető megadja az ehhez szükséges címét. Ez több okból is jó, és én most csak egyet sorolnék. Ha a kedves felhasználónak bármilyen kérdése van a forummal, vagy az oldallal kapcsolatban, akkor egy rutinos embert bombázhat, aki kézséggel válaszol mindenre. Persze ez ne tévesszen meg senkit. Szigorúan veszi a forumon újonnan megirt szabályokat, és kegyetlen moderációban részesíti azt az embert, aki megszegi azoka valamelyikét. Iskola ide, hétköznapi hajtás oda, az oldalaon folyamatosan frissülő híreket a mozivilágban, neki köszönhetitek, minden este olvashattok valami friss filmes pletykát. Egy igazi játékos. Betéve tudja a Resident Evil összes részét oda és vissza. Viszont ha emlékezetem nem csal akkor a második rész, valamint az outbrake sorozatok szakértője.
Nos, valamikor nekiugorhatnánk az outbrake-nek, egyedül nincs kedvem kijátszani.

Ismerek egy kiválló írót, folytatnám vele.

Chris (Péter)

Egykori moderátor az oldalon, aki kivállóan végezte munkáját, amit meg kell hagyni, hiányolunk is, de sajnos kevés szabadidejének köszönhetően, nem tudott mindíg a forumra vigyázni, így maradt a másik foglalatosságánál. Mi is ez? Nos ez nem más mint az írás. Az istenáldotta tehetség, aki játszi könnyedséggel formálja a szavakat úgy, hogy ha az ember elkezdi olvasni sorait és a végére ér, újra nekiveselkedik hogy elolvassa. Ha megnézitek a könyvek, játékokat esetleg a filmről szóló cikket, szerintem egyet értetek velem. Nézzétek csak meg a szerző nevét, ismerős igaz? Nem egy, négysoros Resident Eviles pletykából írt már nekünk oldalakat, ilyen példaul az, mikor kiderült hogy afrika az haiti, és még sorolhatnám. Mindenképpen említésre méltó a műve, melynek címe: Az eljátszott lehetőségek. Egy igazi rajongó. És nézzünk csak meg a Resi mozi harmadik részéről írt véleményét, nagyszerű.
Nos, ha egyszer önéletrajzi könyvet szeretnék írni, ami amugy unalmas lenne, akkkor mindenképpen a segítségedet fogom kérni.

Most pedig következzen egy veterán újonc.

Konzolcowboy (István)

Programozó és moderátor. Mondhatnám, hogy a csapat új tagja, de ez így nem teljesen igaz. Öreg róka már nállunk, egy veterán felhasználóból lett, kimért mégis szigorú moderátor, aki hidegvérrel vágja archívba a leves témákat. Nagyszerüen oldaja meg a konfliktushelyzeteket, és folytja el még csírájában a kialakulni készülő vitákat. Nem egy kiscserkész, hogy is mondjam, inkább nagy, =D de ő a túlélő táborszervező, ami nem is meglepő, hiszen hozzáértése, és már nem egy túlélőtúrája rutinossá tette az évek alatt. Nem panaszkodhatunk az ez évi tábor miatt sem, de jövőre még jobb lesz. És ha már itt tartunk, meg kell említsem programozói hozzáértését is, amit most csak a tábor terén tudok bemutatni. Külön oldal jelenik meg majd a nyári felhajtásról, és a tábortűz körüli táncról, meg a duhajkodásról. Nos a kollega ezeknek a dolgoknak a programozója, amiről még szeretnék részleteket írni, de kérlek Konzi nézd el nekem tudatlanságomat, és hozzánemértésemet.
Majd ha odáig eljutok, hogy programozok, egyszer beavatsz a dologba.

Utolsóként pedig jöjjön a neméppen közkedvelt főmodi.

Carlos Oliviera (István)

Az kollega most nehéz helyzetben van, hiszen csak annyit írhat magáról sőt még annyit sem, mint midenki másról. Bele is kezdenék, egyedülálló, káros szenvedélyektől mentes... kmm, bocsánat ez nem az a hely. =D Nos a forum egyik moderátora, aki a kollegáktól már egyszer megkapta a terminátor rangot is. Talán túl szigorú, lehet, de a közösség tagjai már megszokták olyannak amilyen. Az oldalon napi szinte olvashatjátok a legújabb játékhíreket, ami az ő keze munkája. Valamint a Fanstuff szerkesztője, amit meg kell mondjak mostanában elhanyagolt kevés szabadideje miatt.Lázadó típus, az utóbbi időben engedéj nélkül rakott fel cikkeket a magazinba is, amik szerencsésen sültek el.
Nem is tudom mit mondhatnék még erről az elvetemült emberről. Talán csak annyit, hogy öszintén örül, hogy egy ilyen nagyszerű csapat tagja lehet, és hogy ilyen nagyszerű embereket ismerhet.