Hírek

Raccoon City visszavár – de nem szívesen teszi

Pénteken alkalmunk nyílt megtekinteni a legújabb Resident Evil mozit, ugyanis Spanyolországban élünk és itt november 26-án vetítették első ízben. A filmet eredeti hanggal és spanyol felirattal néztük a szinte teljesen üres moziteremben, így ennyivel is kevesebb tényező befolyásolt bennünket az élményben.

Összefoglalómat egy részvétnyilvánítással kezdeném a magyar cím miatt. A Kaptár most már rajta maradt a szérián, pedig itt lett volna az alkalom ejteni, hiszen, ha a mindent lefordító spanyolok (lásd, perrito caliente = hot dog) békén tudták hagyni a Resident Evil kifejezést, talán nekünk is jobb lett volna így tennünk. Nem tudom, hogy a börtönszleng mennyire stílusos a RE filmek esetében, vagy másra gondolt-e az a személy, aki ezt annak idején bedobta a kalapba, mint ötlet, az eredmény mindenesetre szemforgatóan kínos. A Raccoon City visszavár dolgot még jobban meg tudom érteni, ám erről spoilermentes összefoglalómban bővebben nem írhatok.

A film újraforgatása felvet némi reményt, hogy valakinek a perfekcionizmusa dolgozik a háttérben. Nos, ha így is van, az illető szembesült a csapatmunka legnagyobb hátrányával: a filmen érezni, hogy a közreműködők egy része szívét-lelkét, mi több, rajongását beletette az alkotásba, másik része pedig nem tudta komolyan venni, mi több, valahol el is unta a dolgot és valami összecsapott semmiséget tett le az asztalra.

Raccoon City visszavár – de nem szívesen teszi

A film legerősebb vonása a hangulata és a helyszínek. Hihetetlenül játékhű lett, óriási taps az atmoszféra-teremtésnek. Némely helyszín például egy az egyben megegyezik a játékban látottakkal. Ráerősítettek a kilencvenes évek hangulatára is, így bónusz nosztalgiajárat-jegyet is kapunk a film mellé. A zene szempontjából is a rádióból / discmanből (!) itt-ott felcsendülő korabeli slágerek erősek, mert a mozihoz írt zene nemigen fog megmaradni emlékeinkben.

És hogy melyik játékról van szó? A válasz egyértelműnek tűnik, ám a filmet nézve mégsem az. Ez nem csupán egy Resident Evil 2 film. Mondjuk úgy, hogy az alaptörténetet lazán követi, viszont a videojáték filmadaptációkra jellemző tekerés-csavarás-átirkálás jelen van, tehát lelki épségünk érdekében úgy kell beülni a filmre, hogy ezeket előre is megbocsátjuk az alkotóknak, így esetleg nem kapunk agyvérzést minden alkalommal, amikor a film valami súlyos dologban eltér a játéktól. Amit kapunk, az a videojáték-adaptációk klasszikus szürkezónája: hardcore rajongóknak bicskanyitogató, a szériát alig ismerők számára pedig „tök olyan, mint a Resident Evil”. Azonban még így is százszor játékhűbb, mint az Alice történetét végigkísérő filmek, így tulajdonképpen egy rajongói kívánság vált valóra. Úgy is mondhatnánk: törlesztettek, de nem szívesen.

A karakteralkotást már nehezebb így megbocsátani és sokatok szemében ez lesz a film gyenge pontja. Egyes szereplők egészen jók lettek és összepasszolnak a játékokban megismert karakterekkel, míg mások irányából ismét nemtörődömséget, „jóvanazúgy” hozzáállást érezni. Egy-két szereplőt olyannyira átszabtak személyiségükben, hogy rájuk sem lehet ismerni, és mivel nem jó értelemben tették mindezt, a dolog akár haragot is kiválthat a nézőben. Néhány fontos szereplő súlytalanná vált, vagy akár drasztikusan le is redukálták idejüket a vásznon. Az egyikük egyértelműen főszereplő státuszt élvez, mondhatni körülötte forog a történet. Tulajdonképpen két szereplő van, akikkel történik is valami, a többiek sajnos csak úgy ott vannak. Ám ebből a két „történésből” sem tudunk meg sokat, mert nem lettek kidolgozva.

A színészek külseje engem személy szerint rémesen zavart. Mert amíg az A-listás profik híznak vagy fogynak a szerepért, vagy akár le is borotválják a fejüket, ha kell, és amíg a cosplayerek hobbiból, saját pénzen, mégis centiről centire nézik át egy-egy videojáték-karakter ruházatát, hogy az utolsó varrásig egyezzen minden, illetve szabadidejükben parókáknak esnek neki fazonigazítás céljából, hogy az is tökéletesen mutasson, addig itt ennek az erőfeszítésnek nyomát sem látni. A Redfield testvéreknél és Brian Irons-nál kifújt a tudomány (az utóbbit alakító Donal Logue külön dicséretet érdemel, mert szerintem vagy leült a játék elé, vagy megnézte azt, tehát tanulmányozta a szerepet). És tisztában vagyok vele, hogy PC-k vagyunk, ezért lett Leon és Jill olyan, amilyen, de legalább egy hajvágás (illetve Avan Jogia esetében egy borotva is) rájuk fért volna. Így sajnos egy szedett-vedett amatőr színjátszóklub hatását keltik. A dolgot még részletezhetném, hogy mely szereplők nem passzoltak, de ismételten nem szeretnék a spoilerek vékony határvonala felé kalandozni.

A CGI-vel részemről elégedett voltam, bár ez szembe megy az általános véleménnyel, hogy pocsék, úgyhogy ennek megítélését inkább rátok bízom.

A forgatókönyv a dialógusokat tekintve nem túl kreatív. Nyilván nem várunk mély beszélgetéseket, de túlzásnak éreztem, hogy 66-szor hangzik el a „f…”, 15-ször pedig a „sh…” szó (eredeti nyelven néztük ugye) – pedig nem a párbeszédek viszik előre a filmet. Sokszor ennyiből áll egy „mondat” vagy reakció. Ez is rádob egy lapáttal a film egy részének uncsi voltára.

És akkor a sztoriról néhány spoilermentes gondolat.

A film első fele szubjektív véleményem szerint egyszerűen szuper. Kellően hátborzongató, szépen kidolgozott, hatásos. Az a fajta, amikor még a huszadik percben is összenéztek, hogy hé, hát ez elég jó, akkor miért szidják annyian? Nyilván nem árulok zsákbamacskát, ha azt mondom, igen, a fertőzés és a zombik állnak a középpontban – ám ez valami zseniálisan lett kidolgozva. Maga a betegség, annak lefolyása, a zombik… Szuper. Sok apró, rajongóknak szóló kedveskedés is vár, amit csak az fog megérteni, aki ismeri a játékokat, így biztosan akad majd pár mosolygós pillanat. Ez a baljós hangulat jó ideig kitart, az itt-ott felbukkanó humor, mondjuk úgy, visszafogott és nem zavaró, tehát eléggé át tudunk szellemülni, ha elfogadjuk a fent említett eltéréseket.

Aztán történik valami és a film második felében (vagy jóindulattal, utolsó harmadában) ellaposodik a történet. Ez annak tudható be, hogy több az akció, kevesebb a nyomasztó hangulat, illetve, hogy egy, a játékokban létező fejezettel a készítők nem tudtak mit kezdeni, nem tudtak rá történetet írni. A karakterek kibontakozása két kivétellel szinte meg is áll itt, ok-okozati összefüggések nem derülnek ki, helyette egyszer csak vége lesz, s aki túlélte, az megy a dolgára. Emiatt nem érzem, hogy lenne benne újranézhetőségi potenciál. Úgy gondolom, hogy egy rajongónak mindenképp megéri elmenni és megnézni, de nem tudom garantálni, hogy nem lebeg majd a levegőben egy halvány csalódottság utána. Egyszerűen fogadjuk el, hogy ez van, és örüljünk, hogy valami azért érkezett, illetve értékeljük azoknak az embereknek a munkáját, akik odatették magukat és szeretik a játékosokat, mert azért ezt érezni a filmből.

És nyomatékosan kérlek benneteket, hogy a saját érdeketekben ne pattanjatok fel a stáblista elején. : )

OLVASÓI HOZZÁSZÓLÁSOK

Vélemény nyílvánításhoz kérlek jelentkezz be, vagy regisztrálj
Andrew Ashford
Andrew Ashford #1

Alig várom, hogy én is lássam. Előzetesek alapján az látszott is, hogy jól megcsinálták a helyszíneket. Milla féle "Kaptár"-nál biztosan csak jobb lehet.
Tudomásom szerint amúgy a Milla féle Resident Evil első része miatt ragadt, rá a filmekre a "Kaptár", ugyanis az első részben mikor lemennek a laborba ott látni a "The HIVE"-t.

Ferdőződj meg Te is!