Noha általánosan a videojáték-adaptációkat még azelőtt leírja a közönség, hogy bármi konkrét információ rendelkezésünkre állna, a Resident Evil sorozat megúszta ezt a fajta bírálatot. Tény, hogy a kritikusok részéről legjobb esetben is vegyes, de inkább lesújtó véleményeket olvashattunk, ám ennek ellenére a filmek népszerűnek és pénzügyi sikernek bizonyultak, így nem is volt kérdés a folytatás. 15 évvel és 6 filmmel később azonban Paul W. S. Anderson rendező leállt a sorozattal a Monster Hunter forgatásának kedvéért.
Johannes Roberts első ízben akkor nyilatkozott, amikor IMDB-s adatlapjára felkerült a legújabb Resident Evil film, mint készülő produkció. Hangsúlyozta, hogy filmet, nem pedig sorozatot terveznek.
„Jelenleg is teljes gőzzel dolgozunk a megvalósításon. Már elhintettem erre-arra apróságokat a sztorival kapcsolatban, odavoltak érte! Folyton az irodában ülök és dolgozom, maximális lelkesedéssel. A film nagyon ijesztő lesz. Bazi ijesztő. Igen sok köze lesz a régi játékokhoz, annak alapjaihoz. Sajnálom, de ennél többet, azt hiszem, most még nem mondhatok. Szuper lesz!”
Sokak fejében a Resident Evil egy akciófilm-sorozat marad Milla Jovovich főszereplésével, őrült jelenetekkel és abszurd történetvezetéssel, melyek mind csak fokozzák a feszültséget. Azonban a filmek alapja, vagyis a Resident Evil, mint játék, ettől visszafogottabb jelenség, különösen az 1996-os első rész, mely a mai napig meghatározza a túlélőhorror műfaját. A sokak számára kedves debütáló játék Chris Redfield és Jill Valentine kalandját mutatja be, akik a S.T.A.R.S. nevű különleges rendőri egység tagjai és felbukkannak a filmekben is. Ketten nyomoznak hátborzongató gyilkosságok ügyében egy középnyugati város körüli hegyvidéken, majd csapdába esnek egy zombiktól hemzsegő kastélyban. A játékmenetben a taktikázásra és tervezésre került a hangsúly, nem a harcjelenetekre és a véget nem érő golyózáporra – utóbbi lehetetlen is lett volna, mivel a játékban lőszer csak korlátozottan áll rendelkezésünkre. Emellett feladványok is színesítették a játékmenetet, így az eszünket is be kellett vetnünk olykor.
Roberts szavai, miszerint visszakapjuk a régi játékok hangulatát utalhat arra, hogy egy hiperaktív akciófilm helyett félelmetes és nyomasztó alkotást tesznek majd elénk a készítők. Talán olyat, mint amilyet több ős-Resident Evil rajongó megtapasztalhatott régen játék közben: hogy nem merjük majd egyedül nézni éjszaka. Egy ilyen, ősi ösztönöket beindító horror túlszárnyalhatja a sikeresnek tekinthető, leköszönő filmeket.
Forrás:ScreenRant.com