A Resident Evil második részének felújított változatát még 2015-ben jelentették be, azóta viszont nincs semmi hír a várva várt játékról. E tekintetben nem meglepő, hogy a rajongók tájékoztatásával enyhén szólva lemaradt a cég, és mivel a Capcom befejezettnek tekinti a Resident Evil 7 megjelenését követő utógondozást, a RE2 Remake bejelentése akár olyan közel lehet, mint a hónapban esedékes E3.
A Capcom hivatalos tájékoztatásának hiányát ellensúlyozza néhány kiszivárgott információ, amiből azért ki lehet következtetni egyet s mást. Ezen nem hivatalos infók alapján például a Remake jelentős változtatásokkal fog bírni az eredetihez képest, úgy mint a rögzített kameraállás felcserélése váll feletti kamerára, pont ahogy a Resident Evil 4, 5 és 6-ban megszoktuk.
Akár így van, akár nem, még várat magára az igazság, de tekintetbe véve, hogy a játék 3 éve készül, ez inkább előbb derül ki, mint utóbb. És ha beválik az a jóslat, miszerint a Resident Evil 2 a Capcom egyik fő címe amire rejtélyesen hivatkozik, már 2019 március előtt játszhatunk vele, sőt, talán januári megjelenésre is fogadhatunk, ha a Resident Evil 7-re és a Monster Hunter World-re tekintünk.
A másik lehetséges játék, amire a Capcom utal a Devil May Cry 5, amivel kapcsolatban már hónapok óta pletykák terjengenek. A rajongók arra számítanak, hogy a PlayStation Experience és a The Game Awards rendezvényeken már bemutatásra is kerül. A rendező a híresztelések szerint Hideaki Itsuno és azt is tudni vélik egyes források, hogy a játék a fejlesztési folyamat végére ért, tehát nem kizárt, hogy felbukkan az E3-on.
Természetesen a Capcom két teljesen más játékra is utalhatott, ám a Devil May Cry 5 és a Resident Evil 2 Remake a legesélyesebb mindent egybevetve. Bárhogy is legyen, a Capcom játékainak rajongói ne hagyják ki az idei E3-at júniusban.
A Resident Evil 2 remake-jének leendő platformjai egyelőre nem tisztázottak.