Lost Planet: Extreme Condition

Az idei év első X360 tesztjében nekiugrottunk a Lost Planetnek, melyben az emberiség elkeseredett harcot vív a hófödte bolygón...

Az Xbox360 játékkonzol méltán sikeres világszerte: először a Gears of War miatt keresték az állukat a padlón, és rohantak a boltokba, majd most év elején megjelent a Lost Planet, ami a GoW-hoz hasonlóan az eladási listák élén szerepel. Nem hiába, hiszen a Capcom egy nagyszerű játékot hozott létre, melynek története valamikor a jövőben játszódik, mikor a föld gyakorlatilag lakhatatlanná vált, és így kolóniák indultak más bolygók után kutatva. Már-már úgy nézett ki, kalandoraink megtalálták a megfelelő helyet az új élet elkezdéséhez, azonban a bolygón lakó rovarszerű lényekkel nem számoltak... Mese nincs, fel kellett venni a harcot ezekkel a hatalmas mutánsokkal, ennek a harcnak köszönhetően kerülünk mi is a játékba, mivel hősünk apját megölte egy ilyen lény, így nem kérdés, hogy csatlakozik a csapathoz, melynek nem más a célja, mint hogy elfoglalja a bolygót a házigazdáktól...

Bogarak mindenfelé, időzített bomba rajtunk!

Körülbelül ez a Lost Planet alapsztorija, melyet nem mondhatni túlzottan újszerűnek, de nem is ezért szeretjük elsősorban. A játék talán legnagyobb erénye, hogy megteremti azt a bizonyos nagybetűs Hangulatot már az első pályán, amitől az ember folyton azt érzi hogy folytatnia kell. Ugyan az egyjátékos mód csak 12 missziót tartalmaz, ez ebben az esetben egyáltalán nem mondhatni kevésnek, hiszen az LP igen nehézre sikerült. Ez betudható annak is, hogy a pályák során rengeteg rovar állja az utunk, majd mikor már végig lövöldöztük magunkat, előjön a pálya végi főellenség, amivel aztán tényleg sok bajunk lesz. Ugyanis a készítők megnehezítették a dolgunkat azzal a történeti szállal, amiből kiderül, a mutánsok fontos energiával rendelkeznek, ami elengedhetetlen az életbemaradásunkhoz. Vagyis nem kell túlzottan ecsetelnem a dolgot, ez a bizonyos számláló folyamatosan megy le, s ha nem töltjük fel időben, elcsap minket a program.

A jó öreg shotgun...

Ahogy jutunk előre a pályákon, egyre több és több újítást fedezhetünk fel a játékban. Kimondottan élveztem azokat a részeket, mikor hatalmas lépegetőkben ülve kellett nekimennünk a méretesebb ellenségeknek, ugyanis a fejlesztők a járműhasználat irányítását is nagyszerűen megoldották, hasonlóan a TPS bóklászáshoz. Azonban mikor épp nem találunk a közelben semmiféle acélszörnyet, akkor nekünk kell szembeszállnunk a ránk törő lényekkel, ebben a kegyetlen harcban rengeteg ütősebbnél ütősebb fegyver áll rendelkezésünkre. Egyszerre két darabot cipelhetünk magunkkal, amiket folyton cserélgethetünk. Mikor azonban az egyik sarokban találunk rakétavetőt, akkor készülhetünk, hisz nem véletlenül van ott: ilyenkor mindig érdemes felvenni a fejlesztők által kínált stukkert, lévén ez lesz a leghatékonyabb a következő percekben. Nekem egyébként a SMG és a shotgun páros volt a kedvencem, persze a nagyobb fenevadaknál ez már kevés lesz...

A havas táj szebb mint valaha!

Bizony-bizony, mikor elindítottam a lemezt, és megcsodálhattam a játék grafikáját, teljesen azt nyújtotta, amire az előzetes képek, videók alapján számítani lehetett. A külső, belső helyszínek egyaránt kellően kidolgozottak, kint a hóviharban szinte érezni lehet a fagyos hideget, mikor nehezen jutunk felfelé a hegyoldalon, lábnyomaink már messziről árulkodnak rólunk, s utunk céljáról. Bent a sötét, rideg gyártelepeken pedig már várnak ránk a bogarak, kikkel legegyszerűbben úgy számolhatunk le, ha a kötélen felfüggesztett puskaporos hordókat egyszerűen rájuk borítjuk... Az ilyen esetekben hatalmas robbanás következik be, amihez foghatót más játékban eddig -kivétel GoW- nem nagyon láthattunk... A Lost Planet teljesen nextgen. Ez meglátszik a grafika kidolgozottságán, a különféle effektek élethűségén, s emellett a játékban minden törhető, zúzható, robbantható...

Hangulat a tetőfokon!

Mint már említettem, már a legelső pályán, mondhatni a betöltődés utáni másodpercekben megtetszett az LP, ám a vizuális újdonságokon kívül nem számítottam semmi újszerűre, csupán egy egyszerű TPS-t vártam. Majd mikor az alapvető irányítási instrukciókat megadta a program, egyből bedobott minket a harc közepébe: már amúgy is vészjósló volt az a hatalmas elsuhanó fenevad, ami kis híján halálra gázolt, ám mikor befutott kicsiny csapatunk az arénába, s megjelent kedves kis barátunk, a közel 20 méteres mutáns, teljesen megváltozott a véleményem a játékról. Az rendben van, hogy nagyszerű a grafika, ezt vártuk. Azonban az, hogy a Capcom ennyire odafigyelt a hirtelen, meglepetésszerű történésekre, s ráadásul ezt ilyen színvonalban adja elő... Ez mindennél fontosabb, hiszen a hangulat tényleg a tetőfokon van, és ahogy haladunk előre a pályákon, nem jön elő a "Doom3-szindróma". A készítők különösen ügyeltek arra, hogy a puskaport, amivel rendelkeznek, ne egyszerre süssék el és azzal próbálják kitölteni az egész játékot, ők szépen elosztották az újításokat, így a játékos folyamatosan érzi a késztetést: Ne hagyd abba, folytasd!

Wayne a rengetegben

Az ilyen játékoknál, mint például a Lost Planet, a jellegéből fakadóan sok-sok ellenséget kell elhelyezni a pályákon. Emlékszem, a réges-régi játékoknál megvolt húzva a pálya vége egy szép nagy vörös csíkkal, s mikor elintéztük az első harcosokat, onnan, a nagy fekete semmiből jöttek, generálódtak folyamatosan az új katonák. Nos igen, ez régen volt már, azóta a készítők nagy része hála istennek elhagyta ezt a buta megoldást, ám a Capcom még okosabban csinálta, mint ahogy megszokhattuk. Válasszuk ketté a dolgot: a játékban rengeteg fajta ocsmány szörnyeteggel fogunk találkozni, ám én két csoportba osztottam őket: az egyik halmazba kerültek a pályákon folyamatosan előbukkanó kisebb fajta mutánsok, s a másik csoport pedig értelemszerűen a testesebb, erősebb társaik kerültek, melyekből van kisebb-nagyobb, de rájuk fogjuk a legtöbb töltényt és gránátot pazarolni az egyszer biztos. A tucatszámra megjelenő kisebb fajta ellenfelek (melyek már így is kétszer akkorák mint mi...) legtöbbször a földben található "portálokon" át jönnek, amik körülbelül olyanok, mint amiket már a Preyben láthattunk, bár ezeket mi nem használhatjuk, de meg kell semmisítenünk, hiszen onnan folyamatosan jönnek elő a bogarak, amik előbb utóbb letepernek minket... Ez még a könnyebb része a dolognak, hiszen a pályákon bármikor, bárhol előbukkanhatnak a nagyobb társaik, amik felbukkanása igen változatos, kiszámíthatatlan, s látványos! Megremeg a föld, s onnan tör elő hatalmas robajjal, vagy éppen mikor a gyárban bóklászunk, a tetőszerkezeten keresztül érkezik, és még sorolhatnám... Ezek talán a játék legfeelingesebb pillanatai, ilyenkor az adrenalin a magasba hág, s jönnek a kérdések, melyekre másodperceink sincsenek: Most meneküljek? Kapjam elő a shotgunt? Vagy esetleg robbantsam rá a még megmaradt tetőszerkezetet? Teljesen mindegy, lényeg hogy túléld... :)

Haverokkal a hóban

Amikor már kitapasztaltuk a játék minden apró mozzanatát a singleplayer pályákon, nekivethetjük magunkat a többjátékos módnak, mely igazán élvezetesre sikerült. Összesen négyfajta játékmódban (Fugitive, Elimination, Team Elimination, Data Post) harcolhatunk a többi játékossal, ahol természetesen ugyanúgy használhatjuk kedvenc lépegetőinket, mint a sztori módban is.

Összességében

Úgy gondolom, hogy a Lost Planet még sokáig az egyik kedvenc játéka lesz minden X360 tulajdonosnak. Nagyszerű grafika, folyamatosan lebilincselő hangulat, élvezetes egyjátékos és többjátékos pályák jellemzik a Capcom toplistákat vezető játékát.

Kapcsolódó oldalak:

Lost Planet hivatalos weboldala: http://www.lostplanet-thegame.com/

/ Az Achievement Guide hamarosan elérhető lesz /