Megkezdődött a szivárogtatás a Resident Evil 8 ügyében is

A múlt héten Dusk Golem, egy ismert leaker borzolta a rajongók idegeit, amikor Twitterén (@AestheticGamer1) állításokat tett közzé a Resident Evil készülő nyolcadik részével kapcsolatban. Bár nem jelezte külön, hogy ismeretei honnan származnak, a korábbi esetekből okulva érdemes némi figyelmet fordítani a híresztelésekre is.

Az első, extrém, ám annál magabiztosabb állítása az, hogy a Resident Evil 8 2016 óta fejlesztés alatt állt, ám az eddigi munkát elvetették és a fejlesztők szinte teljesen az elejéről kezdték újraépíteni a játékot. Ez némileg szembemegy más pletykákkal, miszerint a RE8 már következő hónapban bejelentésre kerül a PlayStation 5-tel egyidejűleg. Twitterén kifejti, hogy a játék fejlesztését 2017-ben szüneteltetni kellett, hogy több fejlesztő dolgozhasson a Resident Evil 7 DLC-ken, majd a Resident Evil 2-höz is kellett az erősítés, mert időben elmaradtak a készítők. 6-7 hónappal ezelőtt azonban az egész projekt a kukában végezte, és nekiugrottak újra, másképpen. Emiatt állítja, hogy még évekig nem látjuk a Resident Evil 8-at, és erre erősít rá a reboot-vonal előtérbe helyezése is. Sőt, a Capcom a RE Engine-t munkába állítva több klasszikus címét készül újraalkotni, melyekről hamarosan hallani fogunk. Rejtélyes kijelentést is tett azzal kapcsolatban, hogy lesz új Resident Evil a rebootolt Nemesis után, de se nem reboot lesz, sem pedig RE8.

A tweet-folyamban ezután másra terelte a témát, nevezetesen a Silent Hill játékokra, amikkel kapcsolatban viszont olyan állításokat tett közzé, melyek szinkronban vannak más pletykákkal. Azonban, mint azt korábban említettem, ez a Resident Evilre vonatkozó rész más "források" állításainak nagyjából az ellentéte.

A Biohazardcast.com szeret értesülni a híresztelésekről, így fenntart erre a célra egy e-mail címet, ahová érkezett is egy elég merész összeállítás mindarról, amit a meg nem nevezett forrás tudni vél a teljes homályba burkolózó játékról. Itt szintén nem kapunk semmilyen információt arról, honnan véli tudni a küldő az alábbiakat, így érdemes óvatos fenntartásokkal kezelni bárminemű nem hivatalos értesülést.

Megkezdődött a szivárogtatás a Resident Evil 8 ügyében is

A küldő az alábbiakat állítja:

  • Ethan visszatér, mint játszható karakter.
  • A játék túlesett a tesztelésen a tavalyi év során.
  • Számozás helyett kreatívabb nevet kap, tehát nem Resident Evil 8 lesz.
  • First-person nézetben játszható, mint a RE7.
  • A játék egy faluban kezdődik, melyen át egy kastély felé kell haladni. (:D)
  • A környezet hegyvidéki havas táj, a forrás tippje egy európai helyszín.
  • A Resident Evil 7-ben található Molded-szörnyek helyett valódi zombik lesznek.
  • Egy állandó női alak követi a játékost, lövésre szertefoszlik.
  • Farkashoz hasonlító lények támadására lehet számítani bizonyos helyeken.
  • Chris Redfield is megjelenik.

Ehhez hasonlót állított múlt nyáron Evil VR is, bár közel sem ilyen részletességgel. Zombikról azonban ő is tett említést, valamint, hogy a Resident Evil 4-hez készült "Hookman" újrahasznosításra kerül a készülő játékban.

Részünkről szeretnénk hangsúlyozni, hogy ezek pusztán híresztelések és ettől többet nem gondolunk bele, így a cikk célja főképpen a szórakoztatás. Ti mit gondoltok, mennyi valóságalapja lehet mindennek? Várjuk véleményeiteket a kommentszekcióban!