Újra megy a bohóckodás a moziban – Véget ér Az
Idén bőven kijutott számunkra a rettegésből: az év elején megkaptuk a régóta áhított Resident Evil 2 remake változatát, a múlt héten pedig megérkezett egy film ihlette horrorjáték, a Blair Witch. Tekintettel arra, hogy az oldschool címek virágkorát éljük, első kézből szeretnénk beszámolni a hamarosan bemutatásra kerülő és sokatok által türelmetlenül várt Az második részéről.
Stephen King rémbohóca, Pennywise hosszú utat tudhat maga mögött. 1986-ban debütált a világhírű író regényében, majd 1990-ben kétrészes tévéfilmmel írta be magát végleg a popkultúra nagykönyvébe. A történet azonban nem zárult le itt…
A 2017-es „Első fejezet” varázslatosan jól lett időzítve, hiszen Pennywise a legenda szerint 27 évente bújik elő rejtekhelyéről, és kiszámoltan ennyi évvel az első filmfeldolgozást követően már ismét a moziban retteghettünk tőle. A Vesztesek klubja, ha átmenetileg is, de győzelmet aratott a bohóc felett, a gyerekek pedig esküt tettek arra, hogy ha Derry városára ismét árnyékot vetne a gonosz, ők ott lesznek és megküzdenek vele.
Két év után ez a nap is eljött, és az Intercom sajtóvetítésén tanúi lehettünk a várva várt második rész eseményeinek. Szeretnénk nektek röviden és minden spoilertől mentesen összefoglalni, hogy mire számíthattok a mozikban szeptember 5-én.
A történet szerint Pennywise nem tűnt el teljesen, és ezt a gyerekek már akkor sejtették. 27 év elteltével a bohóc ismét a városban gyilkol, így egyikük, aki jelenleg is Derryben él, értesíti a többieket és megmutatja nekik kutatásai eredményét: azt a módot, amivel Az visszavonhatatlanul elpusztítható.
A folytatás természete miatt elkerülhetetlen, hogy bizonyos szempontok alapján össze ne hasonlítsuk a 2017-es filmmel. Egyetértettünk abban, hogy a mozit csak úgy vitte a hátán az a hangulat, amit a rendezés, a zene, a fényképezés és maga a karakteralkotás megteremtett. Akik félnek, hogy az új rész ezt a jelentős pluszt nélkülözni fogja, megnyugodhatnak, annyira egységes a hatás. Tulajdonképpen nincs érzékelhető szakadás a történetben: az idő múlása tagadhatatlan, ám a változások ellenére Derry ismerős maradt, a város polgárainak stílusa és persze a főszereplők szelleme maradt a régi. A népszerű és tehetséges gyerekszínészektől sem kell búcsút vennünk, helyüket nem veszik át teljes egészében felnőtt megfelelőik, mert hőseinknek bőven akad még ki nem mondott gondolatuk, el nem mesélt élményük, melyek emlékek formájában tárulnak elénk és illesztenek helyre minden mozaikdarabot.
A Vesztesek klubja már koránt sem lúzerekből áll, így megismerhetjük, mivel telt számukra az elmúlt huszonhét év, milyen sikereket és veszteségeket éltek át – és persze, hogy miképpen sikerült az új színészeknek megküzdeniük ifjú elődjeik rájuk hagyott szerepével. Alapvetően nincs okunk csalódásra: mindegyik karakter felismerhető és némi, külsőt vagy személyiséget tekintetbe vevő fejlődést leszámítva, jobb szó híján, változatlanok maradtak. A különbség ott érhető tetten, hogy az első részben hangsúlyosabb személyiségek közül akad olyan, aki ezúttal színtelenebb, gyengébb, míg előtérbe lépett és több játékidőt kapott néhány olyan szereplő, akiket talán nem soroltunk volna a legérdekesebbek közé. Ehhez nagyban hozzájárul, hogy néhány színész képtelen volt hozni a szerepével már egybefonódott jegyeket, persze ez megmagyarázható az érintett változásával is, de az sem kizárt, hogy az azonosulás és átélés szenvedett csorbát a szemünk előtt.
Mivel Pennywise-t továbbra is Bill Skarsgård alakítja, ez alkalommal is gyönyörködhetünk színészi zsenijében. Az, eme démoni lény, ha lehet, még gonoszabb és kegyetlenebb lett azóta, gaztetteit közelebbről nyomon követhetjük, mint korábban bármikor. Az első film esetében több rajongó megjegyezte, hogy nem elég félelmetes, illetve, hogy egymást érik a jump-scare pillanatok. Utóbbiakból most sem fogunk hiányt szenvedni, ám több jelenetet elnézve nagyságrendileg ijesztőbb, bizarrabb, nyomasztóbb horrorral fogjuk szembe találni magunkat. Bohócunk bebizonyítja, hogy az eddigi rémisztgetés vanília volt csupán, és teljes gőzzel veti bele magát a csapat terrorizálásába.
Ez a film még az előzőnél is jelentősen hosszabb, viszont nehéz lenne elunni, annyi esemény színezi. Érdemes többször megnézni, hogy minden teljesen a helyére kerüljön a nagy képben. A feszültség szinte végig tapintható, ezt több vicces beszólás vagy helyzetkomikum töri meg, erős a vígjáték faktor. Csak úgy, mint az első rész, itt is sok drámai és érzelmes jelenet adja a mű szépségét.
A történet és annak kibontakozása nagy meglepetéseket nem tartogat majd azoknak, akik olvasták a regényt vagy látták az 1990-es filmeket, ám bizonyos dolgok másképp történnek, mint ahogy azt vártuk, így vélhetően a sztori régi rajongóinak is lesz megvitatni valójuk. Személyes véleményünk az, hogy egy szerethető és elgondolkodtató, ugyanakkor félelmetes és igen sokszor vicces filmet kaptunk, így bátran ajánljuk nektek!
Vörös Zsuzsanna, AMGC
2019. 09. 03.
